Csaknem nyolc kilogramm marihuánát foglaltak le a budapesti rendőrök, az ügyben három ember, köztük két vietnami állampolgár már előzetes letartóztatásban van.
A Budapesti Rendőr-főkapitányságnak a p...
Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki volt élettársát kétszer is bántalmazta az utcán, Salgótarjánban - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel....
Több millió forintnyi hamis bankjegyet készített és hozott forgalomba két nő Budapesten - közölte a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton.
A BRFK XX.-XXIII. kerületi...
Hazaszállították Angliából Magyarországra pénteken azt az emberöléssel gyanúsított férfit, aki tavalyi elfogását megelőzően 14 évig bujkált a hatóságok elől - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitán...
Fegyházban letöltendő, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kért az ügyészség H. Csanád Jutasra előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt - ...
Egy német állampolgárságú embercsempészt fogtak el Budaörsnél a rendőrök az M1-es autópályán - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője az MTI–vel pénteken.
Beluzsárné Belicza A...
150 centiméter magasságban van a 20 x 20 cm-es beadó tátika ablak a börtönajtón. Ezen keresztül ment a szex az elítélt szerint, aki most sértett.
A börtön be volt kamerázva, de senki sem látott semmi...
Egy jelenleg büntetését töltő férfit gyanúsítanak azzal, hogy még 2011 októberében olyan súlyosan bántalmazott egy hajléktalant Sárospatakon, hogy az belehalt sérüléseibe - tette közzé honlapján a Bor...
Elfogtak a tatai rendőrök egy tolnai férfit, aki az interneten árucikkek eladásának meghirdetésével csalt ki pénzt emberektől. A gyanúsított az őrizetbe vétele után több mint százra becsülte a sértett...
Egy nő meghalt, egy férfi pedig kórházba került, miután egy támadó feltehetően késsel megsebesítette őket csütörtökön Pécsen - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A...
Első fokon két és fél év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék egyebek mellett emberölés előkészületének bűntette miatt S. Ábel joghallgatót, aki a vád szerint a budapesti Eötvös Loránd Tudom...
Megkezdődött a büntetőper a tavaly októberben brutális kegyetlenséggel megölt 11 éves Szita Bence meggyilkolása ügyében hétfőn a Kaposvári Törvényszéken, a tárgyaláson a Vadócz Attila vezette tanács a...